Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Csak nálunk
Balatonberényben zártkerti telek eladó! Akció!
A City Cartel ingatlaniroda eladásra kínál Balatonberényben a Szőlőhegyen egy 20 000 m2-es zártkerti besorolású telket. A telken helyi védelem alatt álló 2 darab 70 m2-es, vegyes falazatú, felújítandó épület áll.   Jelenlegi jogszabályok értelmében a területen 3%-os beépíthetőség és 5 méteres építménymagasság a megengedett.    Közműveket tekintve a víz fúrt kúton keresztül van, villany a telek előtt megtalálható, csatorna és gáz nincs.   Kiváló választás lehet a nyugalomra vágyóknak, valamint mezőgazdasági ismeretekkel rendelkezőknek, őstermelőknek, fiatal gazdáknak.    A területet vegyesen aszfaltos és földes úton lehet megközelíteni. A település zajától messze, de közben mégis közel a központhoz, a Balatonhoz, ami 5 perces autóutat foglal magában.   Aki a csendet és a békét keresi, továbbá érzelmi töltete van az ilyen birtokok iránt, nem kell tovább keresnie, itt a remek alkalom, hogy saját igényeire formálja. Falusi program keretein belül támogatás is felvehető rá, korszerűsítésre, bővítésre. Jelenleg is lovakat tartanak rajta így az állatok kedvelőinek, akár egy lovas ranch kialakítása is opció lehet.   Ne hagyja ki ezt a kínálkozó lehetőséget, legyen most Ön az első!   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.
Csak nálunk
Balatonberényben zártkerti telek eladó! Akció!
A City Cartel ingatlaniroda eladásra kínál Balatonberényben a Szőlőhegyen egy 4 800 m2-es zártkerti besorolású telket. A telken egy helyi védelem alatt álló 65 m2-es, vegyes falazatú, felújítandó épület áll.   Jelenlegi jogszabályok értelmében a területen 3%-os beépíthetőség és 5 méteres építménymagasság a megengedett.    Közműveket tekintve a víz fúrt kúton keresztül van, villany a telek előtt megtalálható, csatorna és gáz nincs.   A telken 35 különböző gyümölcsfa pl.: alma, dió, barack, amerikai mogyoró stb., valamint 5 sor szőlő található.   Kiváló választás lehet a nyugalomra vágyóknak, valamint mezőgazdasági ismeretekkel rendelkezőknek, őstermelőknek, fiatal gazdáknak.   A területet vegyesen aszfaltos és földes úton lehet megközelíteni. A település zajától messze, de közben mégis közel a központhoz, a Balatonhoz, ami 5 perces autóutat foglal magában.   Aki a csendet és a békét keresi, továbbá érzelmi töltete van az ilyen birtokok iránt, annak nem kell tovább keresnie, itt a remek alkalom, hogy saját igényeire formálja. Falusi program keretein belül támogatás is felvehető rá, korszerűsítésre, bővítésre.   Ne hagyja ki ezt a kínálkozó lehetőséget, legyen most Ön az első!   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.
Csak nálunk
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Eladásra kínálunk Paks belvárosának egyik legjobb részén található, újépítésű, liftes társasház csendes,  nyugodt környéken  két 80 nm-es Penthouse lakást. Csend és nyugalom Paks szívében – Újépítésű Álomotthon  Ez a csendes, nyugodt környezetben elhelyezkedő ingatlan ideális választás mindazok számára, akik a modern élet kényelmét és a vidéki nyugalmat keresik. A penthouse exkluzív, 80 nm-es, nappali + 2 hálószobás, A+ minősítésű, és hatalmas erkéllyel rendelkezik.   Miért válassza ezt a lakást? - Modern és elegáns elrendezés: Az amerikai konyhás nappali tágas és világos, két hálószobával, egy fürdőszobával és külön WC-vel és a tágas erkéllyel biztosítja a család kényelmét. - Korszerű technológia: Hőszivattyús, mennyezet hűtés-fűtéssel és padlófűtéssel felszerelt lakás biztosítja az év minden szakaszában a tökéletes hőmérsékletet. - Kiváló építési minőség: Az épület betonszerkezet és Ytong falazatú, 15 cm-es szigeteléssel, alumínium nyílászárókkal és zsalúziával készült. Az épület elektromos rendszere kiválóan felszerelt, 3x80 Ah teljesítményű elektromos hálózat áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi a modern berendezések zökkenőmentes működését. A riasztó, kamera és napelem előkészítve várja a telepítést. - Praktikus megoldások: A mélygarázsban egy parkolóhely és egy tárolóhelyiség is a vételár részét képezi. Kiemelt kényelmi szolgáltatások: - Családbarát környezet: A társasház parkjában saját játszótér várja a gyerekeket, így a szórakozás és a biztonság garantált. - További parkolási lehetőségek: A 3D kerítésen belül további autóbeállási lehetőségek is adottak. Fenntartható jövő: - Energiahatékony megoldások: Az épület kialakítása és a hőszivattyús rendszer biztosítja az alacsony rezsiköltséget és a környezettudatos életmódot. Az épület Az épület három emeletes, és mélygarázzsal rendelkezik, amely kényelmes parkolási lehetőséget nyújt a lakók számára. Az ingatlanban szintenként négy lakás található, amelyek 65 nm és 76 nm közötti alapterületűek, így ideálisak kisebb családok vagy párok számára. A tetőtérben két exkluzív, 80 nm-es penthouse került kialakításra, amelyek tágas, világos terekkel, valamint kivételes kilátással rendelkeznek. Előre leköthető:  Ne maradjon le erről a kivételes lehetőségről, biztosítsa be új otthonát most! - CSOK PLUSZ igényelhető: További támogatási lehetőségekkel élhet! Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget! További információkért és időpont egyeztetésért keressen bátran! Legyen Ön a következő boldog tulajdonosa ennek a csodálatos lakásnak Paks belvárosában!   Kérjen időpontot még ma, és találja meg álmai otthonát Paks szívében!  Átadás:  2025.Május vége Irányár: 95 M Ft   Frank Szabina Értékesítési munkatárs LUXURY SPECIALIST   +36 30 815 2516 [email protected]     CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Csak nálunk
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Eladásra kínálunk Paks belvárosi részén, jó közlekedéssel, mégis csendes, de nyugodt környezetben 10 lakásos társasházat.   Az épület három emeletes, és mélygarázzsal rendelkezik, amely kényelmes parkolási lehetőséget nyújt a lakók számára. Az ingatlanban szintenként négy lakás található, amelyek 65 nm és 76 nm közötti alapterületűek, így ideálisak kisebb családok vagy párok számára. A tetőtérben két exkluzív, 80 nm-es penthouse került kialakításra, amelyek tágas, világos terekkel, valamint kivételes kilátással rendelkeznek. Mindegyik lakásban amerikai konyhás nappali, két hálószoba, fürdőszoba,külön álló wc is található. Központilag padlófűtés,és a jelenleg legkorszerűbb hőszivattyús falhűtés,lett kialakítva. A mélygarázsban az autó parkolási lehetőség mellett, tárolóhelyiség is jár a lakásokhoz, mely a vételár részét képezi. Az emeleten élők kényelmét pedig lift könnyíti meg. A privát udvaron saját játszótér,3D kerítés,és további autóbeállási lehetőség is adott. Az épület betonszerkezet Ytong falazatú, 15 cm es szigeteléssel, aluminíum nyílászárókkal, zsalúziával készült, riasztó, kamera és napelem kialakítási előkészületekkel.  Az épület elektromos rendszere kiválóan felszerelt, 3x80 Ah teljesítményű elektromos hálózat áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi a modern berendezések zökkenőmentes működését.  Átadás 2025. Május vége Előre leköthető!   További információkért, időpont egyeztetésért keressen bátran!   Frank Szabina Értékesítési munkatárs LUXURY SPECIALIST   +36 30 815 2516 [email protected]     CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Csak nálunk
Csend és nyugalom Paks szívében – Újépítésű Álomotthon    Paks egyik legjobb részén, újépítésű, liftes társasház legfelső emeletén kínálunk egy exkluzív, 80 nm-es, nappali + 2 hálószobás, A+ minősítésű lakást, 26 nm-es erkéllyel. Ez a csendes, nyugodt környezetben elhelyezkedő ingatlan ideális választás mindazok számára, akik a modern élet kényelmét és a vidéki nyugalmat keresik.   A társasház  A ház 3 emeletes, mélygarázzsal ellátott, szintenként 4 lakás egyenként 65 nm-esek, illetve 76 nm-esek, továbbá a tetőtéren pedig két penthouse, 80-80 nm-es méretben került kialakításra.   Miért válassza ezt a lakást? - Modern és elegáns elrendezés: Az amerikai konyhás nappali tágas és világos, két hálószobával, egy fürdőszobával és külön WC-vel és tágas erkéllyel biztosítja a család kényelmét. - Korszerű technológia: Hőszivattyús, mennyezet hűtés-fűtéssel és padlófűtéssel felszerelt lakás biztosítja az év minden szakaszában a tökéletes hőmérsékletet. - Kiváló építési minőség: Az épület Ytong falazatú, 15 cm-es szigeteléssel, alumínium nyílászárókkal és zsalúziával készült. A riasztó, kamera és napelem előkészítve várja a telepítést. - Praktikus megoldások: A mélygarázsban egy parkolóhely és egy tárolóhelyiség is a vételár részét képezi.   Kiemelt kényelmi szolgáltatások: - Családbarát környezet: A társasház parkjában saját játszótér várja a gyerekeket, így a szórakozás és a biztonság garantált. - További parkolási lehetőségek: A 3D kerítésen belül további autóbeállási lehetőségek is adottak.   Fenntartható jövő: - Energiahatékony megoldások: Az épület kialakítása és a hőszivattyús rendszer biztosítja az alacsony rezsiköltséget és a környezettudatos életmódot. Az épület elektromos rendszere kiválóan felszerelt, 3x80 Ah teljesítményű elektromos hálózat áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi a modern berendezések zökkenőmentes működését.    Megközelíthetőség: Az M6-os autópályáról könnyen megközelíthető. Pár perces sétára a Duna, a játszótér és nagyszerű bevásárlási lehetőségek.   Átadás: 2024 év végén - Előre leköthető: Ne maradjon le erről a kivételes lehetőségről, foglalja le új otthonát most! - CSOK PLUSZ igényelhető: További támogatási lehetőségekkel élhet! Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget! További információkért és időpont egyeztetésért keressen bátran! Legyen Ön a következő boldog tulajdonosa ennek a csodálatos lakásnak Paks belvárosában! Ára: bruttó 95 M Ft (5%-os ÁFÁ-val)
Csak nálunk
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Csend és nyugalom Paks szívében – Újépítésű Álomotthon    A Paks belvárosának egyik legjobb részén található, újépítésű, liftes társasház  emeletén kínálunk egy exkluzív, 65 nm-es, nappali + 2 hálószobás, A+ minősítésű lakást. Ez a csendes, nyugodt környezetben elhelyezkedő ingatlan ideális választás mindazok számára, akik a modern élet kényelmét és a vidéki nyugalmat keresik. A Társasház Az épület három emeletes, és mélygarázzsal rendelkezik, amely kényelmes parkolási lehetőséget nyújt a lakók számára. Az ingatlanban szintenként négy lakás található, amelyek 65 nm és 76 nm közötti alapterületűek, így ideálisak kisebb családok vagy párok számára. A tetőtérben két exkluzív, 80 nm-es penthouse került kialakításra, amelyek tágas, világos terekkel, valamint kivételes kilátással rendelkeznek.   Miért válassza ezt a lakást? - Modern és elegáns elrendezés: Az amerikai konyhás nappali tágas és világos, két hálószobával, egy fürdőszobával és külön WC-vel és tágas erkéllyel biztosítja a család kényelmét. - Korszerű technológia: Hőszivattyús, mennyezet hűtés-fűtéssel és padlófűtéssel felszerelt lakás biztosítja az év minden szakaszában a tökéletes hőmérsékletet. - Kiváló építési minőség: Az épület betonszerkezet és Ytong falazatú, 15 cm-es szigeteléssel, alumínium nyílászárókkal és zsalúziával készült. Az épület elektromos rendszere kiválóan felszerelt, 3x80 Ah teljesítményű elektromos hálózat áll rendelkezésre, amely lehetővé teszi a modern berendezések zökkenőmentes működését. A riasztó, kamera és napelem előkészítve várja a telepítést. - Praktikus megoldások: A mélygarázsban egy parkolóhely és egy tárolóhelyiség is a vételár részét képezi. Kiemelt kényelmi szolgáltatások: - Családbarát környezet: A társasház parkjában saját játszótér várja a gyerekeket, így a szórakozás és a biztonság garantált. - További parkolási lehetőségek: A 3D kerítésen belül további autóbeállási lehetőségek is adottak. Fenntartható jövő: - Energiahatékony megoldások: Az épület kialakítása és a hőszivattyús rendszer biztosítja az alacsony rezsiköltséget és a környezettudatos életmódot. Előre leköthető:  Ne maradjon le erről a kivételes lehetőségről, biztosítsa be új otthonát most! - CSOK PLUSZ igényelhető: További támogatási lehetőségekkel élhet! Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget! További információkért és időpont egyeztetésért keressen bátran! Legyen Ön a következő boldog tulajdonosa ennek a csodálatos lakásnak Paks belvárosában!   Kérjen időpontot még ma, és találja meg álmai otthonát Paks szívében! Ára: bruttó 77,2 M Ft Átadás: 2025. Május vége   További információkért, időpont egyeztetésért keressen bátran!   Frank Szabina Értékesítési munkatárs LUXURY SPECIALIST   +36 30 815 2516 [email protected]     CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
  CITYCARTEL   NEMZETKÖZI LUXUSINGATLANIRODA   bemutatja:   SZENTENDRE ÚJ ÉPÍTÉSŰ, LUXUS, IRODAHÁZ ELADÓ    Szentendre zöldövezetében kínálunk 132 nm-es, új építésű, A+++-os irodaházat, amely 562 nm-es parkosított kertet tartalmaz. A házban 3 szoba kerül kialakításra: 1 db amerikai konyhás nappali és 2 db hálószoba.   Duplakomfortos, ami luxust és a kényelmet biztosít az itt élőknek. Technikai paraméterek:    Ez a szentendrei ingatlan kiemelkedő minőségű kivitelezéssel készült.   Az épület betonszerkezetű, melyhez YTONG falazat társul, biztosítva a kiváló szigetelést és stabilitást. A külső burkolat 20 cm vastag grafit hőszigeteléssel van ellátva, melyet hideg burkolat fed, így az épület nemcsak esztétikus, de energiatakarékos is.   Az elektromos hálózat 3x52 Ah kapacitású, amely megfelelő energiaellátást biztosít az ingatlan számára. A korszerű technológiai megoldások között szerepel a geotermikus hőszivattyús rendszer, amely a hűtést és fűtést látja el. A hő elosztás több szinten történik, így az ingatlanban mennyezethűtés, falfűtés és padlófűtés is található. A rendszer fúrt kutas technológiával készült, ami a legmagasabb minőséget képviseli ezen a területen.   Az ingatlan további előnyei közé tartozik a napenergia rendszer, amely hozzájárul a környezetbarát üzemeltetéshez, valamint a gépkocsi töltő leállás, amely tömbönként biztosítja az elektromos autók kényelmes töltését. Minden lakáshoz privát tároló tartozik, ami extra tárolási lehetőséget kínál a lakók számára. *Geotermikus hőszivattyú rendszerrel oldottuk meg a hűtés-fűtést (falfűtéssel). A rendszer a fúrt kutas technológiai kivitelben valósult meg, ami a legmagasabb energiahatékonyságú a hőszivattyú típusok között.  Napelemek a tetőn vannak elhelyezve a még optimálisabb villany kiegészítésért.  3 réteg üvegezésű, 7 légkamrás passzívház minősítéssel rendelkező külső alumínium nyílászárók Egyedi megrendelés alapján elektromos alumínium redőnyöket biztosítunk, amik kényelmes megoldást nyújtanak a fény- és hőszabályozásra.   hőszigeteléssel kiegészülve biztosítják a kiváló hő és hangszigetelést. A tetőre betoncserép kerül, ami hosszú távú védelmet nyújt az időjárási viszontagságok ellen. Ingatlan építése minőségi alapanyagokkal történik.   Az ingatlan kiváló elhelyezkedése és modern kialakítása miatt ideális választás lehet családoknak vagy befektetőknek egyaránt.   A telken található a gépkocsi beálló. Az ingatlan csak pár perc sétára helyezkedik el a Szentedre belvárosához, amely kiváló kirándulási lehetőséget biztosít a hagyományőrzőknek és a természet szerelmeseinek. Az utca csendes, zöld környezetben található, mégis könnyű hozzáférést biztosít a város központjához és a környező területekhez egyaránt.   Ingatlan vásárláshoz csok plusz is igényelhető. Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, és váljon Ön ennek az exkluzív ingatlannak a boldog tulajdonosává! Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy egyeztethessünk egy személyes megtekintésről és további részletekről! Az ár kulcsra kész állapotban: Irányár:189MFt   Bera Péter ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS - SALES ASSOCIATE   +3630-815-2512 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT +3630-815-2500 WWW.CITYCARTEL.H
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Siófok, Foki-hegyen egy csendes zsákutcájában, 2 db 90 nm2 -es, új építésű, két szintes, modern stílusú iker családi házat, 13 nm-es terasszal, saját kertkapcsolattal, kulcsrakész állapotban, 2025. szeptemberi átadással.   Az építkezés 2025 tavaszan veszi kezdetét, szakaszos fizetési konstrukcióval lehet szerződni a projektre. A térkövezett parkoló 5.000.000 Ft, ami kötelezően megvásárolandó az ingatlanhoz.   A város egyik ismert kivitelezőjétől vásárolhat ingatlant, aki a környéken már rendelkezik számos megtekinthető referenciamunkával.   A földszinten kapott helyet a nappali - konyha - étkező és fürdő,az emeleten pedig 3 hálószoba, fürdőszoba található az ingatlanban.   A házat 15 cm-es szigetelés fedi, riasztó és klíma is található benne. A hideg- és melegburkolatok igény szerint 8.000 Ft értékhatárig egyedileg választhatók.   A ház saját mérőórákkal rendelkezik. Elektromos redőny és szúnyogháló kerül beépítésre a nyílászárókra.   Jelen állapotában az ingatlanhoz egyedi igényeket is figyelembe lehet venni.   Műszaki tartalom: - Trifa antrazit korcolt lemezfedés, antracit csatornarendszerrel . - Falazat: Leier 30-as kerámia falazóelem, válaszfalak Leier 10-es falazóelemekből - Térkövezett udvari kocsibeálló - Elektromos távirányítású úszókapu - Előkészítése a  napelem-rendszernek - Hőszivattyús fűtés /padlófűtés és mennyezeti hűtés/ - 6 légkamrás, hőhídmentes nyílászárók, 3 rétegű üveggel, bukó-nyíló kivitelben - Geberit beépített tartályos wc - Nappaliban Schiedel kémény, mellyel akár kandalló, vagy cserépkályha is működtethető - Kiépített riasztórendszer ablak; ajtónyitásra + mozgásérzékelők + külső sziréna - Parkosított kert és automata öntözőrendszer kiépítése.   A családi ház kellemes, családias, új építésű házak környezetében található, közelben iskola, óvoda, gyógyszertár, orvosi rendelők, kórház, illetve bevásárlási lehetőség is könnyen elérhető.   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Csak nálunk
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   BUDAÖRSI ÚJ ÉPÍTÉSŰ, LUXUS, TETŐTERASZOS LAKÁS ELADÓ  XI. kerület és Budaörs határán, Kamaraerdőn, közkedvelt, panorámás utcában, A+++ passzívház első emeletén, 125 nm-es, nappali + 3 hálószobás újépítésű lakás 3 erkéllyel és 93 nm-es tetőterasszal eladó.   A lakáshoz egy közös használatú, 93 nm-es, lenyűgöző panorámás tetőterasz is tartozik, amely minden elképzelést felülmúl. A terasz nem csak egy hely, ahol pihenhetünk, hanem egy valódi élményközpont: lazítson az opcionálisan választható jacuzziban, miközben a panorámában gyönyörködik vagy élvezze a szabadidőt a sütögető mellett. A teraszon egy gyönyörű kert is kialakításra kerül, amely zöld oázisként szolgál.   A lakás nettó 101,5 nm-es + 3 erkély tartozik hozzá (összesen: 24 nm: 10, 9, 5 nm). A lakás elrendezése: amerikai konyhás nappali + 3 hálószoba, 2 fürdőszoba fürdőkáddal és wc-vel, vendég wc, 3 erkély. A legalsó szinten opcionálisan választható: edzőterem, infraszauna, zuhanyzó-öltöző, tárgyaló kialakítása. Technikai paraméterek: Geotermikus hőszivattyús rendszerrel van megoldva a hűtés-fűtés (mennyezethűtés, falfűtés, padlófűtés). A rendszer a fúrt kutas technológiai kivitelben valósult meg, ami a legmagasabb energiahatékonyságú a hőszivattyú típusok között.  Napelemek a tetőn vannak elhelyezve a még optimálisabb villanyszámla érdekében.  3 réteg üvegezésű, 7 légkamrás passzívház minősítéssel rendelkező külső alumínium nyílászárók. Egyedi megrendelés alapján elektromos alumínium redőnyök, amik kényelmes megoldást nyújtanak a fény- és hőszabályozásra. Falak: Wienerberger Porotherm 30 X-therm síkra csiszolt téglából, melyek 15 cm homlokzati hőszigeteléssel kiegészülve biztosítják a kiváló hő és hangszigetelést. A tetőre betoncserép kerül, ami hosszú távú védelmet nyújt az időjárási viszontagságok ellen.   A lakáshoz 2 beállóhely tartozik az épület alatti mélygarázsban. Elektromos autótöltési lehetőség is a rendelkezésre áll. A lakáshoz tartozik még egy kb 5 nm-es saját tároló is. Az ingatlan csak pár perc sétára helyezkedik el a Kamaraerdei túraútvonaltól, amely kiváló kirándulási lehetőséget biztosít a természet szerelmeseinek. Az utca csendes, zöld környezetben található, mégis könnyű hozzáférést biztosít a város központjához és a környező területekhez egyaránt.   Az ingatlan kiváló elhelyezkedése és modern kialakítása miatt ideális választás lehet családoknak, pároknak, egyedülállóknak és befektetőknek egyaránt. Az vásárláshoz CSOK PLUSZ igényelhető.   Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, és váljon Ön ennek az exkluzív ingatlannak a boldog tulajdonosává! Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy egyeztethessünk egy személyes megtekintésről és további részletekről! Irányár: 261,25 M Ft   Átadás: 2025. Június 30.   Frank Szabina Értékesítési munkatárs LUXURY SPECIALIST   +36 30 815 2516 [email protected]     CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
CITYCARTEL NEMZETKÖZI LUXUSINGATLANIRODA bemutatja:   BUDAÖRSI ÚJ ÉPÍTÉSŰ, LUXUS, KERTKAPCSOLATOS LAKÁS ELADÓ  XI. kerület és Budaörs határán, Kamaraerdőn, közkedvelt, panorámás utcában, A+++ passzívház földszintjén, 115 nm-es, nappali + 3 hálószobás újépítésű lakás 34 nm-es terasszal és saját privát kerttel eladó.    Ez a modern kialakítású ingatlan betonszerkezetű és YTONG falazatú, amely kiemelkedő hő- és hangszigetelést biztosít. A külső burkolat 20 cm vastag grafitos hőszigeteléssel és elegáns hidegburkolattal van ellátva, ami a magas energiatakarékosság mellett esztétikus megjelenést biztosít.   Az épület villamos hálózata 3x52 Ah kapacitású, így biztosított a modern igényekhez megfelelő elektromos ellátás. Az ingatlan alapterülete 115 nm, amelyhez három erkély tartozik, összesen 24 nm-en (10, 9 és 5 nm). A fűtés-hűtés technológia a legmodernebb megoldásokra épül: geotermikus hőszivattyús rendszer gondoskodik a mennyezethűtésről, falfűtésről és padlófűtésről, amely fúrt kutas technológiával valósult meg, így hosszú távon fenntartható, környezetbarát és energiatakarékos üzemeltetést biztosít.   Továbbá a házban napenergia rendszer található, és tömbönként biztosított a gépkocsi töltő leállás, így az elektromos autók töltése is megoldott. Minden lakáshoz különálló, privát tároló is tartozik, amely biztosítja a lakók számára a kényelmes tárolási lehetőségeket.   Az ingatlanhoz 2 autós garázs is tartozik, amely tágas parkolási lehetőséget kínál. A lakáshoz egy közös használatú, 93 nm-es, lenyűgöző panorámás tetőterasz is tartozik, amely minden elképzelést felülmúl. A terasz nem csak egy hely, ahol pihenhetünk, hanem egy valódi élményközpont: lazítson a jacuzziban, miközben a panorámában gyönyörködik, vagy élvezze a szabadidőt a sütögető mellett. A teraszon egy gyönyörű kert is kialakításra kerül, amely zöld oázisként szolgál.   Az ingatlan kiváló elhelyezkedése és modern kialakítása miatt ideális választás lehet családoknak vagy befektetőknek egyaránt. Wellness kialakítása opcionálisan választható. /edzőterem, infraszauna/ Technikai paraméterek: Geotermikus hőszivattyús rendszerrel van megoldva a hűtés-fűtés (mennyezethűtés, falfűtés, padlófűtés). A rendszer a fúrt kutas technológiai kivitelben valósult meg, ami a legmagasabb energiahatékonyságú a hőszivattyú típusok között.  Napelemek a tetőn vannak elhelyezve a még optimálisabb villanyszámla érdekében.  3 réteg üvegezésű, 7 légkamrás passzívház minősítéssel rendelkező külső alumínium nyílászárók. Egyedi megrendelés alapján elektromos alumínium redőnyök, amik kényelmes megoldást nyújtanak a fény- és hőszabályozásra. Falak: Wienerberger Porotherm 30 X-therm síkra csiszolt téglából, melyek 15 cm homlokzati hőszigeteléssel kiegészülve biztosítják a kiváló hő és hangszigetelést. A tetőre betoncserép kerül, ami hosszú távú védelmet nyújt az időjárási viszontagságok ellen. Az ingatlan csak pár perc sétára helyezkedik el a Kamaraerdei túraútvonaltól, amely kiváló kirándulási lehetőséget biztosít a természet szerelmeseinek. Az utca csendes, zöld környezetben található, mégis könnyű hozzáférést biztosít a város központjához és a környező területekhez egyaránt.   A lakáshoz 2 beállóhely tartozik az épület alatti mélygarázsban. Elektromos autótöltési lehetőség is a rendelkezésre áll. A lakáshoz tartozik még egy kb 5 nm-es saját tároló is. Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget, és váljon Ön ennek az exkluzív ingatlannak a boldog tulajdonosává! Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, hogy egyeztethessünk a személyes megtekintésről és további részletekről!   Irányár: 240,35 M Ft A lakáshoz CSOK PLUSZ igényelhető.     Bera Péter ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS - SALES ASSOCIATE   +3630-815-2512 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT +3630-815-2500 WWW.CITYCARTEL.HU
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Siófok, Foki-hegyen egy csendes zsákutcájában, 2 db 90 nm2 -es, új építésű, két szintes, modern stílusú iker családi házat, 13 nm-es terasszal, saját kertkapcsolattal, kulcsrakész állapotban, 2025. szeptemberi átadással.   Az építkezés 2025 tavaszan veszi kezdetét, szakaszos fizetésí konstrukcióval lehet szerződni a projektre. A térkövezett parkoló 5.000.000 Ft, ami kötelezően megvásárolandó az ingatlanhoz.   A város egyik ismert kivitelezőjétől vásárolhat ingatlant, aki a környéken már rendelkezik számos megtekinthető referenciamunkával.   A földszinten kapott helyet a nappali-konyha-étkező és a fürdő, az emeleten pedig 3 hálószoba, fürdőszoba található az ingatlanban.   A házat 15 cm-es szigetelés fedi, riasztó és klíma is található benne. A hideg- és melegburkolatok igény szerint 8.000 Ft értékhatárig egyedileg választhatók.   A ház saját mérőórákkal rendelkezik. Elektromos redőny és szúnyogháló kerül beépítésre a nyílászárókra.   Jelen álapotában az ingatlanhoz egyedi igényeket is figyelembe lehet venni.   Műszaki tartalom: - Trifa antrazit korcolt lemezfedés, antracit csatornarendszerrel - Falazat: Leier 30-as kerámia falazóelem, válaszfalak Leier 10-es falazóelemekből - Térkövezett udvari kocsibeálló - Elektromos távirányítású úszókapu - Előkészitése a  napelemrendszernek - Hőszivattyús fűtés /padlófűtés és menyezeti hűtés/ - 6 légkamrás, hőhídmentes nyílászárók, 3 rétegű üveggel, bukó-nyíló kivitelben - Geberit beépített tartályos wc - Nappaliban Schiedel kémény, mellyel akár kandalló, vagy cserépkályha is működtethető - Kiépített riasztórendszer ablak; ajtónyitásra + mozgásérzékelők + külső sziréna - Parkosított kert és automata öntözőrendszer kiépítése.   A családi ház kellemes, családias, új építésű házak környezetében található, közelben iskola, óvoda, gyógyszertár, orvosi rendelők, kórház, illetve bevásárlási lehetőség is könnyen elérhető.   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
XIV. kerületi irodaház eladó
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:      XIV. kerületben kiváló elhelyezkedésű, 2 épületrészből álló irodaépület eladó!   Az 1980-as években épült, pár éve felújításon átesett, 7052 nm-es irodaház a 3965 nm-es telken helyezkedik el, pince + földszint + 3 emelet szintelosztású, 2 recepciója, 2 lépcsőháza, liftje van.   Az épületben sokoldalú, eltérő funkciójú helyiségeket alakítottak ki és adtak bérbe.   Belépve egy exkluzív kialakítású aulába lépünk. Innen tudunk tovább haladni lifttel az irodákba, a szuterénhez, a mélygarázsba. A teljes körűen felújított légkondicionált, márvány borítású aulában kapott helyett a recepció és mellékhelyiségek.   Az irodák közlekedő folyosóról nyílnak.    Több oldalról is bejárattal rendelkezik, a belső falak nagy része gipszkarton, így jól alakítható. A födém teherbíró képessége magas, 1000 kg / nm. A pince szintjén teremgarázs, gépészet és raktár területek kaptak helyet. Elektromos fűtés rendszer a gázfűtést kiegészítve. Földszinti rakodási pont az épület mögött. Az épülethez 52 parkolóhely tartozik, ennek fele mélygarázsban található, másik fele pedig az épület mögötti telekrészen.   Az épületből kb. 6500 nm kiadásra került, a terület jól alakítható. Kialakított saját bérlő mixe jelenleg havonta kb. bruttó huszonnégy millió forintot termel, vagyis befektetésnek kiváló hozam szempontjából. Amennyiben azonban valaki saját használatra szeretné megvásárolni, akkor is keressen bizalommal.   Az épületben további potenciális lehetőség van: a belterületi beépítési mutatók alapján meg tovább bővíthető. Személygépkocsival kiválóan megközelíthető. Tömegközlekedéssel az ingatlan remekül elérhető.   A közelben mindent könnyedén elintézhetünk: szupermarket, bankok, ATM, gyógyszertár, benzinkút. Minden lehetőség adott a környéken a munka utáni kikapcsolódásra és sportolásra: Városliget, fitness centrum, éttermek, bisztrók, sportpálya, jégpálya, rendezvényközpont, fürdő. Belváros busszal, autóval kb. 10 perc alatt elérhető.   Az ingatlan cég tulajdonban áll, melynek 100 %-os üzletrészét értékesítjük.  Amennyiben felkeltette érdeklődését, megtekintené, vagy kérdése lenne, keressen bizalommal bármikor!   Ár: 6,9 M euro   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
Egerben, Lajosvárosban, csendes zsákutcában zöldövezeti családi ház eladó! Egerben, a Lajosvárosban, egy csendes kis zsákutcában, jól ellátott zöldövezeti környéken, sorház jellegű, 110 nm-es, 4 szobás, felújított családi ház, terasszal, gyönyörű nagy, füvesített 889 nm-es telken, akár teljes berendezéssel is eladó! Az ingatlan külön helyrajzi számon van, tehermentes, azonnal költözhető. A földszinten előszoba, egy nagy nappali, konyha egy tároló kamrával, a konyhából boltívvel nyíló étkező, abból nyíló fedett terasz és külön bejáratú hálószoba van. Az előszobából lépcső vezet a tetőtérbe. A tetőtér beépített, klímás, egyterű, ami a gyerekeknek lehet egy nagy „játszóház”, de egyben hálószoba is, három francia ággyal, kádas fürdőszobával és WC-vel. A ház alatt egy belső lejáratú, előszobából nyíló pincehelyiség van, ami tárolásra alkalmas, de akár szintén beépíthető. A ház szigetelt, műanyag ablakokkal, rezsiköltsége még a téli hónapokban is igen alacsony. A közelben, néhány perc sétára, Penny, Aldi, Lidl, óvoda, iskola, orvosi rendelő, játszótér, és jó tömegközlekedés, amivel a belváros gyorsan elérhető. - a ház kb. 1975-ben épült B38-as téglából - 2016-tól folyamatosan történt a felújítás -a felújítás alatt a gépészet, a nyílászárók, burkolatok cseréje megtörtént - helyiségek: földszinten nappali, konyha, kamra, étkező, hálószoba, külön WC, zuhanyzós fürdőszoba -az étkezőből egy kb. 12 nm-es fedett terasz nyílik, amely nyáron az étkezővel összenyitható - tetőtérben egy légtérben klimás szoba , kádas fürdőszoba WC-vel, - a burkolatok laminált parketta és járólap, a burkolatok alatt hőszigetelés - a szomszéd házzal közös fal hang- és hőszigetelt - a fűtést turbós fali gázkazán biztosítja, radiátoros fűtéssel - a hőszigetelt műanyag ablakokon redőny és rovarháló van - a füvesített udvaron 4.6 m-es épített medence alapja van, a medence feltöltése külön kerti vízóráról megoldott, ami csak a vízfogyasztást méri, a szennyvizet nem. - a ház mellett 2 autó beállásos garázs van - a telek füvesített, gyümölcsfákkal (cseresznye, megy, körte, szilva) Az ingatlan azonnal birtokba vehető. Megtekintése előre egyeztetett időpontban, rugalmasan megoldott.    - hirdetésem felkeltette figyelmét hívjon a 70/7782372 számon!      
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Budapest XIV. kerületében, frekventált, könnyen megközelíthető főútvonal mentén kínálunk eladásra egy körülbelül 4.149 nm-es, többszintes épületet.   A pince + földszint + 4 emeletes (+1 szint) épületben lift és működő páternoszter is található, amely ritka különlegesség. Ezen felül portaszolgálat, légkondicionáló rendszer és számos egyéb központi szolgáltatás biztosítja a működést.   Az épület jelenleg összesen ~64 helyiséggel rendelkezik, amelyek iroda- és konferenciaterem-funkciókat látnak el. A legkisebb irodák alapterülete 10-30 négyzetméter között mozog, míg az átlagos méretű irodák, konferenciatermek és tárgyalók 30-100 négyzetméteresek. Az épületben 4 előadóterem található, amelyek 30-60 fő befogadására alkalmasak, valamint egy nagyméretű terem is helyet kapott, amely több mint 150 fő számára biztosít kényelmes elhelyezkedést. A pince szintjen egy 650 négyzetméteres mélygarázs található, amely 18 gépjármű számára biztosít egyidejű parkolási lehetőséget - ezen felül a felszínen további 18 férőhelyes parkolási lehetőség is kialakításra került, így az ingatlan összesen 36 gépjármű parkolását teszi lehetővé.   Az épület 1973-ban épült, és azóta folyamatos karbantartáson esett át, hogy megfeleljen a modern igényeknek. A fa nyílászárókat 2012-ben cserélték, míg a fűtési rendszert 2015-ben teljeskörűen felújították, amelynek keretében kondenzációs kazán került beépítésre. Az épület legutóbb 2023-ban is felújításon esett át.   Az épület kiválóan megközelíthető tömegközlekedéssel: a Keleti pályaudvartól a 7-es, 173-as és 5-ös buszok vonalán érhető el, így vidékről, a városközpontból, és a külvárosi területekről is könnyen elérhető.   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Csak nálunk
A birtok, ahol bárki megvalósíthatja az álmait
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:  Időtlen ékszerdoboz a természet ölelésében - A birtok, ahol bárki megvalósíthatja az álmait -   Bács-Kiskun vármegye északi részén, Kecskeméttől 30 kilométerre, mesés környezetben egy lenyűgöző, álmok megvalósítására alkalmas, több, mint 9 hektáros (93.302 nm-es), teljesen körbekerített, erdővel, legelővel körbevett birtok várja új tulajdonosát. A terület a béke és nyugalom oázisa, szinte teljesen önellátó, kialakítása során minden részletre odafigyeltek – az érdeklődőket igazi paradicsom várja!   A birtokon található egy 1850-es években épült, felújított nemesi kúria kültéri medencével, egy 2010-ben épült modern családi ház, valamint több melléképület is.   A Kúria a kültéri medencével és kb. 5.500 nm-es telekterülettel (385.000 Eur), valamint az új épület melléképületeivel és kb. 88.000 nm területtel (570.000 Eur) szeparáltan is megvásárolható, amennyiben mindkét ingatlan jövőbeli tulajdonosát megtaláljuk.   A helyi építési szabályzat alapján a terület továbbá különleges fejlesztésre alkalmas, nyugdíjas lakópark kialakítása lehetséges, körülbelül 30 egység fejleszthető:   Nyugdíjas lakópark előírásai - A rendeltetési egységek számának korlátozása nélkül elhelyezhető: a) lakás és melléképítményei b) humán szolgáltatási célú építmény, c) kulturális, közösségi szórakoztató és sport célú épület - Telek területe: min: 3000 m2 - Építési hely a telekhatároktól mért 6-6 m. - Beépítettség: max: 10% - Beépítési magasság épület magassággal meghatározott: a) a b) pont szerinti eltéréssel: max: 7,5 m b) technológiai szükségszerűségből következő toronyszerű építmény: max 30 m - Zöldfelület: min: 40%   A területen jelenleg található épületek   Kúria A Geréby-Kinicz kúria (amely egykor a nemesi család otthonaként funkcionált, gazdaságuk központjaként), kifogástalan állapotú, felújított, különleges hangulatú, masszív épület, 1850-ben, klasszicista stílusban épült vályogtéglából és téglából, egyedülálló hangulatával - mely a régmúlt emlékeit idézi - elvarázsolja az embert. Két szinten összesen kb. 600 négyzetmétert foglal magában. Az alsó szinten impozáns előszoba, hatalmas nappali, hálószoba fürdőszobával, külön-nyíló könyvtárszoba, és akár hálószobaként is hasznosítható ebédlő, különálló konyha, és szeparált mellékhelyiség található. Az emeletre lépcső vezet. Az emeleten jelenleg 2 nagy hálószobát alakítottak ki, de akár többet le lehetne választani. A szintet egy hatalmas fürdőszoba szolgálja ki – az emeletet leendő tulajdonosa saját igényére formálhatja.  Amikor a kúriát jelenlegi tulajdonosai 1999 végén megvásárolták, jelentősen elhanyagolt állapotban volt – az épületen nem volt tető, hiányoztak az ablakok, a padló, a vakolat, nem volt bevezetve víz vagy elektromosság - csupán a falak álltak, és a nappaliból éjszaka látni lehetett a csillagokat. Az átfogó esztétikai és műszaki felújítás 2002-ben fejeződött be, mely során törekedtek arra, hogy a helyiségek megőrizzék a régi kúriák sajátos, romantikus hangulatát.  A felújítás és korszerűsítés során a tetőt teljesen megújították, és új kéményeket építettek. Az eredetihez hasonló, új fa ablakokat szereltek be, külső és belső zsalugáterekkel, hogy megőrizzék az autentikus megjelenést. A közművek kiépítése során elektromosság, fűtés, víz és szennyvízelvezető rendszereket telepítettek. Az összes falat kívül és belül újravakolták.  A földszinti helyiségek, mint a nappali, könyvtár, étkező és hálószoba, a régi stílushoz hű fa padlókat kaptak, míg a többi helyiségben minőségi járólapokat helyeztek el.  A ház központi fűtésrendszerrel van ellátva, amelyet egy Remeha fűtőrendszer biztosít, valamint a meleg vizet is ez szolgáltatja - ezen egy kívül elektromos bojlerrel rendelkezik, továbbá a konyhának is saját elektromos bojlere van. A konyhában propán gáztűzhely és széntüzelésű tűzhely is található, amely fűtésre is alkalmas. Az étkező, könyvtár és nappali saját, korhű cserépkályhákkal is rendelkezik a központi fűtés mellett. A kúria jelenleg kiváló állapotban van, csupán kisebb javításokra van szükség. Közművek  Elektromosság: 3x25 amperes csatlakozás saját mérővel. Gáz: A kúria közelében egy 1500 kg-os propán tartály található, amely gázt biztosít a fűtőrendszerhez és a konyhai tűzhelyhez. (Jelenleg ezt a tartályt használja a szomszédos, szintén megvásárolható villa is.) A szomszédok földgázt használnak, így lehetséges a földgázvezetékhez csatlakozni. Víz: A kúriának saját kútja van ivóvízzel. Szennyvízelvezetés: Saját szennyvíztartállyal rendelkezik.  A kúria előtt egy gyönyörű, hangulatos medence található, mérete 7,5 x 15 méter (nem fűtött, de igazi élményt nyújt a nyári hónapokban).  A terület jogilag külterület, mezőgazdasági művelésből kivett tanya, vagyis külföldi állampolgár is megvásárolhatja. Az ingatlanra az általános mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozó szabályok nem alkalmazandók, így kifüggeszteni nem kell.  A kúria önálló helyrajzi számon található, 3.277 nm-es telekkel, azonban praktikusan még kb. 2.000-2.500 nm hozzátartozik a szomszéd 90.025 nm-es telekből.   Főépület: Az egyedi stílusú és hangulatú, otthonos, több teraszos, modern, klímával felszerelt, nappali+6 szobás, impozáns főépület 2010 körül épült ytongból, háromszintes.  A pince 250 nm-es (ahol istálló, hintó tároló – 6 személygépkocsi tárolására alkalmas terület – műhely, biliárdszoba is kialakításra került), a földszint 190 nm-es (teraszkapcsolatos nappalival, saját fürdőszobás hálószobával, teraszkapcsolatos konyhával, közlekedővel, mellékhelyiséggel, a szinten tárolóval és istállóval amelyek további szobákká alakíthatóak), az emelet pedig 190 nm-es (3 szobával, két kb 50 nm-es, szobaként használható padlástérrel, fürdőszobával és közlekedővel). Az összesen 630 négyzetméteres épületet két nagy terasz teszi még hangulatosabbá. A ház egy hangulatos dombtetőn helyezkedik el, a lakótér keleti tájolású.  A fűtés központi fűtése, mely gáz cirkóval történik, melyet egy Remeha gázkazán és egy elektromos fűtőberendezés biztosít, a földszinten padlófűtés és radiátor, valamint elektromos fűtés és fa kandalló is rendelkezésre áll, különleges atmoszférát teremtve. A konyha propánnal működő tűzhellyel van felszerelve, de van elektromos csatlakozás is, így elektromos főzésre is van lehetőség.  A tetőn elhelyezett napelemeknek köszönhetően a birtok áramellátása tiszta forrásból megoldott, az épületek fűtéséről és meleg víz ellátásáról kondenzációs gázkazánok gondoskodnak.  Közművek Elektromosság: A villa saját áramellátással rendelkezik, nappali 3x50 A és éjszakai 3x25 A biztosítékokkal. A tetőn elhelyezett napelemek tovább növelik az energiahatékonyságot. (A napelemrendszer teljesítménye 17,6 kWp.) Az autóbeállóban egy elektromos autótöltő áll rendelkezésre, amely 3x11 amperrel és 400 volttal tölti az autókat. Gáz: A villa közelében egy 1500 kg-os propán tartály található, amely a fűtőrendszert és a konyhai tűzhelyet látja el gázzal. (Ez a tartály jelenleg a szomszédos, szintén megvásárolható kúriát is kiszolgálja.) A földgázvezetékhez való csatlakozás lehetősége is adott, mivel a szomszédok földgázt használnak. Víz: A villa saját kútja biztosítja az ivóvizet, és egy másik kút is található a területen, amely a föld öntözésére használható. Szennyvízelvezetés: A villa saját szennyvíztartállyal rendelkezik, így teljes mértékben önállóan működik. Melléképületek: Melléképület 1: „Gólyatanya” A "Gólyatanyának" elnevezett épület 1995-ben épült, és különleges lehetőségeket kínál a lakófunkció kialakítására. A földszinten kb. 80 négyzetméter, míg az emeleten 50 négyzetméter terület áll rendelkezésre. Az épület egy cserépkályhával fűthető, és egy 160 négyzetméteres istálló is tartozik hozzá. Földszintes, magastetős kialakítású, a nyeregtetős tömeg alatt a zárt épülettömegen túl egy fedett-nyitott tároló rész is található, rendeltetése jelenleg tároló épület. Fűtetlen kialakítású, az épületben épületgépészeti berendezés nem található. Közművek Elektromosság: 3x16 A elektromos csatlakozás biztosítja az energiaellátást. Szennyvízelvezetés: Az épület saját szennyvíztartállyal rendelkezik. Víz: Az épület saját kúttal rendelkezik, amely jelenleg nem vizsgált, így nem garantálható ivóvíz minőségűként. Gáz: Bár a tanya közelében található egy 1500 kg-os propán tartály, jelenleg az épület nincs rácsatlakoztatva erre a rendszerre. Melléképület 2: „Magtár” Az idilli birtokon található még egy 1850 körül épült, 200 négyzetméteres magtár. Az épület földszint és padlástér kialakítású, rendeltetése jelenleg tárolóépület. Fűtetlen, az épületben épületgépészeti berendezés nem található.  Melléképület 3: „Tároló” A területen található egy kb. 30 nm-es tároló-épület, fűtetlen konténer is. 2012 évben épült, földszintes kialakítású, az épület két 20 lábas hajózási konténer hagyományos fa szerkezetű tetőszerkezettel történő lefedésével jött létre. A két konténerben szerszámok, mezőgazdasági gépek alkatrészeinek tárolása történik, az épület fűtetlen kialakítású.  A garázs akár 10 autó számára is helyet biztosít, de a telken rengeteg hely áll rendelkezésre autók számára. A birtokon további épületek is felépíthetők, így az új tulajdonosnak bőven van lehetősége igény szerint tovább bővíteni az otthonát.   A terület teljesen bekerített, villanypásztorral védett, lótartásra is kiválóan alkalmas, de gazdálkodásra, pihenésre is ideális. A terület jogilag külterület, mezőgazdasági művelésből kivett út és major, vagyis külföldi állampolgár is megvásárolhatja. Az ingatlanra az általános mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozó szabályok nem alkalmazandók, így kifüggeszteni nem kell. A birtok 1 helyrajzi számon található, azonban területéből praktikusan kb. 2.000-2.500 nm a szomszéd területen található Kúriához tartozik.   A környezet A terület megközelíthetőség kiváló, az M5-ös autópálya és mellékutakon könnyedén elérhető, minden út aszfaltozott a telekig. A béke és nyugalom szigete, csak az jár erre aki idejön, természet közeli, a Magyarországon élő vadállatok jelentős része a teraszról megfigyelhető. Védett ritka madarak százai lakják a környéket. Bármilyen nagytestű háziállat tartható a majorban nincs korlátozás, sem darabszám, sem fajták esetében.   Ezt a birtokot mindenki számára ajánljuk, aki szeretné megtapasztalni a természet közelségét - tökéletes választás lehet mindazok számára, akik egyedi, békés és természet közeli életmódot keresnek, vagy akik gazdálkodni szeretnének. Ideális nagytestű állatok tartására (az új tulajdonos nyithat alpaka vagy struccfarmot, esetleg saját lovardát), továbbá alkalmas lehet egészség- és gyerektábor (fogyókúrás-, nyári-,sport-, művészeti- vagy kalandtábor), egészségügyi központ (állatterápiás-,rehabilitációs-, alternatív gyógyászati- vagy terápiás központ), kreatív műhely, turisztikai attrakció, képzési- kulturális vagy sportközpont, kalandpark, phenő- vagy nyaralópark, nyugdíjas otthon (idősek otthona), ökogazdaság, művészeti rezidencia, társasági klub, gasztrocentrum (főzőiskola, farm-to-table) esküvői-és rendezvényhelyszín kialakítására is – melynek csak a képzelet szab határt!    Ha pedig a falusi turizmusban látja valaki a lehetőséget, a birtokon bőven ki lehet alakítani szálláshelyeket, hogy a vendégek kényelmesen el legyenek szeparálva egymástól. Ez a birtok nemcsak egy otthon, hanem egy életforma, ahol bárki megvalósíthatja az álmait, legyen az gazdálkodás, befektetés vagy egyszerűen csak egy nyugodt, természet közeli élet.  Együtt élve a természettel és magával ragadó szépségével, ez a birtok igazi otthont és boldogságot nyújt majd új tulajdonosnak.   A település lakosságának jelentős része mezőgazdaságból él. A gyerekek helyben járhatnak óvodába, iskolába és művelődési ház és orvosi rendelő is van a közelben. Minden utca szilárd burkolatú, új sportpályákat alakítottak ki, valamint odafigyelnek a szelektív hulladékgyűjtésre. A községben elérhető a vezetékes víz-, gáz-, telefon- és kábeltévé-szolgáltatás. 1620 hektár természetvédelmi terület található a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében, tele védett növényekkel és állatokkal.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, kérdése lenne, vagy szeretné megtekinteni, keressen bizalommal. Megkeresését szeretettel várom!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

A City Cartel BALATON Ingatlaniroda eladásra kínál egy tágas, belső kétszintes penthouse lakást.   A társasház - melyben a lakás fekszik - kis lélekszámú, tágas, szépen parkosított kerttel rendelkező telken kapott helyet, mindössze 24 lakás került itt kialakításra.   A második emeleti lakás belső elosztása a következő:   A lakásba lépve az előszobába érkezünk, ahonnan jobbra található egy lépcső, mely a felső kiskonyhába és onnan a tágas, 72 m2-es tetőteraszra vezet, mely részben fedett, részben nyitott kialakítású. A  terasz padlóburkolata holland pázsit, valamint wpc teraszburkolat, a kialakításnak köszönhetően belátástól mentes ez a része a lakásnak, az ősfák között pedig részleges rálátásunk van a Balatonra.   Az alsó szinten az előszobából balra egy folyosó található, onnan nyílik két hálószoba, egy zuhanyzós fürdőszoba-wc, mely egyben mosókonyha is, valamint egy tágas, térben álló káddal kiépített fürdőszoba-wc is. Az előszoba folytatása a nappali, amelyből jobbra található a konyha és egy kisebb méretű hálószoba, balra pedig a 10 m2-es erkélyt találjuk, mely csendes mellékutcákra, és fákra néz.    A lakás beépített bútorait belsőépítész és lakberendező tervezte, így a képeken látható minden bútor a lakás részét és így a vételár részét is képezik.    A lakás fűtéséről gázkazán gondoskodik, a nyári meleg ellen pedig a klímákat használhatjuk. A társasház liftes, így ez a lakás is részben akadálymentesített.    A környék inkább a családosok körében népszerű, nyáron is nyugodt, közvetlen közelben található több étterem, cukrászda, kávézó, éttermek, büfék és szabadstrand is.   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276. Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Csak nálunk
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:      Kivételes lehetőség Verőce szívében   Verőce központjához közel, mégis csendes, zöldövezeti környezetben, eladó két, Borbélyhegyre panorámás szomszédos telek bontandó/felújítandó házakkal. Az ingatlanok külön-külön vagy egyben is megvásárolhatók, ideális választás lehet azok számára, akik saját elképzeléseik szerint szeretnének új otthont építeni.   Telek adatok: Telek 1: 995 nm Telek 2: 996 nm Övezet jele: Lf-K1 (kialakult, falusias lakóterület) Beépítési mód: zártsorú vagy oldalhatáros Beépíthetőség: 30% Beépíthető terület: Telkenként és szintenként: 298 nm (a 2 telken összesen szintenként 596 nm) Zártsorú beépítés esetén a 2 telken 4 egyforma sorház-egység létesíthető Épületmagasság: 4,7 m (pince +) földszint + emelt térdfalas tetőtér   Építhető ingatlanok: Telkenként egy-egy kétlakásos lakóépület (a 2 telken összesen 4 lakás) Kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület 4 vendégszobás kereskedelmi szálláshely (a 2 telken összesen 8 vendégszoba) Kézműipari építmény Közösségi, kulturális épület   Panoráma és természeti környezet: Az ingatlan zöldre panorámás, lenyűgöző kilátással rendelkezik a környező természetre, ami ideális helyszínt biztosít pihenésre és rekreációra. A telket körülölelő fák és növényzet nyugodt, természet közeli életérzést biztosítanak.   Elhelyezkedés: Közelség a központhoz: Az ingatlan Verőce központjához közel található, ami biztosítja a kényelmes hozzáférést a helyi szolgáltatásokhoz és infrastruktúrához. Közlekedés: Verőce vasútállomása mindössze néhány perces sétára található, ahonnan könnyen elérhető Budapest is. Az ingatlan könnyen megközelíthető autóval is, a főbb közlekedési útvonalak közelében helyezkedik el. Duna közelsége: Az ingatlan közelében található a Duna, amely számos szabadidős tevékenységre is lehetőséget ad, mint például séták, kerékpározás és vízi sportok. Szolgáltatások: A közelben találhatóak boltok, éttermek, kávézók, orvosi rendelők és iskolák, amelyek mind kényelmesen elérhetőek.   Közművek: A telek teljes közművesítéssel (víz, villany, csatorna, gáz) ellátott. Ideális azoknak, akik egy nyugodt, zöldövezeti környezetben szeretnének új otthont vagy befektetési lehetőséget találni, miközben élvezhetik a Duna közelségét és a település kényelmét.   Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal.   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Eladó egy kiváló befektetési lehetőséget kínáló Telek amelyen egy családias hangulatú panzió-étterem található, mely bevezetett vendégkörrel és kiváló elhelyezkedéssel rendelkezik .   Az 2000 négyzetméteres telken elhelyezkedő 996 négyzetméter nettó alapterületű épületet 1992-ben gondos tervezés alapján építették.   A panzió 20 szobával rendelkezik, melyek fürdőszobásak és praktikus kialakításúak, 2, 3, 4 és 5 ágyas elrendezéssel.   Az ablakok csendes kertvárosi részre néznek, és a saját étteremmel és örökzöldekkel beültetett kerttel rendelkező helyiségek minden igényt kielégítenek.   Az üzlet visszatérő vendégekkel büszkélkedhet, akik az év minden hónapjában szívesen térnek vissza. A szállásportálok és a szálloda múltja stabil forgalmat biztosítanak az üzemeltetőnek.   Az elhelyezkedése ideális, könnyen elérhető autóbusszal, és a közeli autópálya lehajtó révén a vendégek könnyen megtalálják az ingatlant.   Az ingatlan további fejlődési lehetőségeket is kínál, hiszen a jelenlegi 20 szobához további 20 apartman kialakítását tervezik, és már egy megnyert, valamint egy második pályázat is folyamatban van ezen tervek megvalósítására. Az egész vállalkozás céggel együtt eladó, így az új tulajdonos azonnal átveheti és működtetheti a vállalkozást.   A vételár magában foglalja a teljes jelenlegi felszereltséget, így a panzió-étterem azonnal üzemkész állapotban kerül átadásra.   ÜDVÖZLETTEL: Kontra Adrián +3630 815 2514  [email protected] ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS - SALES ASSOCIATE   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
Csak nálunk
39.980 nm-es Fejlesztési Terület Szécsénkén, Nógrád Vármegyében Eladó
    Fedezze Fel Ezt a Hatalmas Építési Telket Szécsénkén: A 39.980 nm-es belterületi építési telek magában foglal egy fákkal teli legelőt és egy 780 nm-es, felújításra szoruló épületet, amely még bővíthető akár 1060 nm-ig.   Bővítési és Fejlesztési Lehetőségek: Az ingatlan kiválóan alkalmas azoknak a befektetőknek, akik a terület bővítése vagy az épület felújítása révén szeretnék növelni a befektetésük értékét Szécsénkén. A jelenlegi épület felújítási és bővítési lehetőségei széleskörűek, így az új tulajdonos saját elképzeléseinek megfelelően alakíthatja át.   Céggel és Építési Engedéllyel Értékesítve: Az ingatlan Szécsénkén egy köztartozásmentes céggel együtt kerül értékesítésre, amely rendelkezik érvényes építési engedéllyel, biztosítva ezzel a gyors és zökkenőmentes fejlesztést.   Pályázati Támogatás: Az ingatlanhoz kapcsolódik egy megnyert pályázat is , melynek összértéke 100 millió forint (60 millió + 40 millió forint), ez a támogatás egy kihagyhatatlan lehetőség.   Ideális Befektetési Lehetőség: Ez az ingatlan Szécsénkén, Nógrád vármegyében kiváló lehetőséget kínál azoknak a befektetőknek, akik értékesítés, bővítés vagy fejlesztés révén szeretnék növelni befektetésük értékét.   Vételár: Nettó 69.900.000 HUF Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget Szécsénkén! Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, és ismerje meg közelebbről ezt az egyedülálló befektetési lehetőséget!     ÜDVÖZLETTEL: Kontra Adrián +3630 815 2514  [email protected] ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS - SALES ASSOCIATE www.citycartel.hu CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT     CITYCARTEL - International Luxury Real Estate Agency A CITYCARTEL Magyarország legnagyobb luxus ingatlaniroda hálózata, több mint 23 éve foglalkozik professzionális ingatlanközvetítéssel belföldön és külföldön. A több ezres exkluzív portfólióban a belföldi és külföldi ingatlanpiac legjobb ingatlanjai találhatóak.  A CITYCARTEL ingatlanirodák szeretettel várják Önt is országszerte.  
Csak nálunk
Csodálatos panoráma, kiváló budai lokáción! 
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:      Rendkívüli lehetőség a II. kerület közkedvelt részén, Szemlőhegyen!   2022-ben épült, exkluzív kialakítású, 3 szintes, 6 lakásos társasház legfelső emeletén, lifttel megközelíthető, brúttó 130 nm-es (90 nm lakóterületű, 147 nm terasz- és tetőkertes), amerikai konyhás, verőfényes nappali + 2 hálószobás, duplakomfortos KÖRPANORÁMÁS luxus PENTHOUSE lakás keresi leendő tulajdonosát.   Az egyedi, kulccsal működő lift közvetlenül a lakásba visz minket, amely már önmagában a külföldi luxusszállodák hangulatát idézi.   A liftből kilépve előtér és nappali fogad minket, a nagy üvegfelületek miatt pedig minden helyiség fényárban úszik, az egyedileg tervezett, praktikus kialakítású félszigettel rendelkező amerikai konyha, és a 2 hálószoba is. A kényelmet és kikapcsolódást szolgálja továbbá a 2 fürdőszoba, amelyek közül egyikben kád, másikban zuhanyzó található. Minden szobából ki lehet menni a kiváló adottságú teraszra.   Az ingatlan magas minőségű kivitelezésű, nívós anyagválasztású, kifinomult stílusú, ideális az igényes életstílusra törekvőknek. A 2,8 méteres belmagasság és hőszivattyúval felszerelt padlófűtés biztosítja az optimális komfortot bármely évszakban.   A lakás körül körbejárható terasz található (a zöld területeken automata öntözőrendszerrel), amelyen jacuzzi kiállást helyeztek el, valamint lehetőség van saját, exkluzív szauna- illetve kültéri nyári konyha kialakítására is. A nyílászárók alumínium tokszerkezetű Schüco nyílászárók. A teljes kényelmet elektromos, időjárás érzékelő zsalúzia árnyékolók biztosítják.   A lakáshoz a hátsó udvar felé vezető külső, csúszásmentes lépcsőfeljáró is tartozik.   A lakáshoz szeparált tároló is tartozik.   A passzívház-közeli épület korszerű, energiatakarékos, emelt igényszintű, fokozott hőszigeteléssel, melyben a gépészet megújuló energiával üzemelő levegős hőszivattyúval, valamint hő-visszanyerő – szellőztető rendszerrel lett tervezve.   Az épületben kamerarendszer működik. Az ingatlan árában nem szerepelnek a konyhai berendezések és felszerelések, valamint a bútorok sem.   Fix ár: 329 millió Ft   Ne hagyja ki ezt az egyedülálló lehetőséget! Amennyiben a hirdetés felkeltette érdeklődését, keressen bizalommal – tekintsük meg együtt ezt a különleges lakást!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
  C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Parlament és az Olimpiai park szomszédságában  A negyedik emeleti lakás belmagassága 3,2 méter, alapterülete 103 nm. Az ingatlan belső terei teljes átalakításra kerültek a modern kor követelményeinek megfelelően: nappali + 2 hálószoba, két fürdőszoba, külön konyha + étkező került kialakításra. Nagy hangsúlyt fektettek a terek minél praktikusabb kihasználásra, így az egyedileg a lakáshoz tervezett és gyártott exkluzív bútordarabok sok rakodófelületet biztosítanak. A lakás magas emeleti elhelyezkedése miatt nagyon világos, és kifejezetten csendes - az utcai ablakokból részleges dunai panoráma is láthó  A Duna part, A Parlament, a Jászai Mari tér, az Olimpiai Park, a Margit sziget, a Westend bevásárlóközpont, a 13. kerület legnívósabb része, megannyi kávézó és étterem mind pár perces sétatávolságon belül találhatóak. A lakók kényelmét szolgálja az alábbi felsorolás (a teljesség igénye nélkül): - a felújítás során a lakás minden centimétere újragondolásra került - gépesített konyha prémium BOSCH beépített konyhagépekkel, kő munkapulttal - szállodai komfortot biztosító ágyak, prémium matracokkal - egyedi dekorációk - luxus bútorok - rengeteg szekrény, tárolási lehetőség - Prémium beltéri ajtók - elektromos redőnyök - légkondícionáló minden szobában - valódi fa parketta (tölgy) - riasztó, - Exkluzív kristály csillárok, - Energiatakarékos LED design világítás mindenhol - retifikált olasz és spanyol design burkolatok, - külön mosógép és szárítógép - prémium szaniterek - beépített bidés wc - prémium esőztető zuhany (mutatja a zuhanyvíz hőmérsékletét is) - riasztó Az ár tartalmazza az összes bútort, dekorációt, felszerelési tárgyat! A lakás tehermentes, és rövid időn belül birtokba adható.
Hajdúhegyen zárt sorházi ingatlan saját kertekkel eladó. 96,9 M 20/9751413
- Hajdúhegyen  zárt  utcában  8 sorházas  területen, zárt kapus megoldással - 3 szintes  felújított családi ház  eladó   - a felújítások folyamatosan  történtek, legutóljára a  tetőtér és tető került felújításra, és szigetelve is lett - a tetőtéri ablakok is tavaly kerültek felújításra saját szellőzővel és dupla légkamrás üveggel - hangszigeteltek  a szobák  is - a ház  elején egy  virágos előkert  található, saját fél árú saját vízórás  csappal- minden lakónak - az előkerttel szemben található  a 14 nm-es  saját garázs is- de a  belső udvaron is lehet parkolni a saját      ingatlan előtt vagy mellett  - a 8 lakásos társaháznak sasját útja  van és  a végén egy  nagy  zöld  terület is szét  van osztva   lakásonként, minden lakásra  kb.  80 nm-es  területe  jut, ahol veteményezni is lehet, vagy  bármi másra   igényenként  használni - a  3. kert  pedig -ami szintén saját és mindtegy  100 nm- a  csodás erdős panorámára a déli oldalra  nyílik - a földszinten egy  előszoba, mosdó, mosókonyha, napplai+ konyha+ étkező  található és  egy  24  nm-es óriási      terasz, ahonnal  lépcső vezet le  a zöld kertre -  az emeleten  egy  hosszú folyosó és  mind a  3  szoba  a folyosóról nyílik, valamint a kádas  fürdőszoba is -  az egyik szobából pedig szintén egy  nagy hosszú terasz  nyílik -  a következő szinten  egy kis  tornaszoba, valamint  egy  óriási 30-35 nm-es mindkét oldalról megvilágított     gyereke, vagy játszószoba, tágas  beépített szekrényekkel -  a fűtés  konvektorok biztosítják, ezeket is kciserélték már, valamint infrapanel  -  a ház téglából épült  -   közös ktg. nincsen  -  az emeleti fürdő  kádas,  a fenti pedig  zuhanyzós, 3  mosód található az ingatlanban  -  parkettás, hideg burkolatos és  laminált parkettásak a szobák  -  kis bolt, melyben sok minden kapható, és játszótér is 3-4 percre  található -  a következő felújítás az egész ház bejárati kapujának  elektromossá alakítása lesz az idén, és egyébk felújítások a közös  területeken -  ledes  és távirányítós lámpák kerültek felszerelésre  a lakásban is ill. a  teraszon is -  a  havi  fűtés  átalány  13e Ft érdeklődni:  20/975-14-13
Csak nálunk
Vaskúton, 1978-ban épült, cc. 120 m2-es, 3 szoba + közlekedő + étkező kialakítású, beton alapon, tégla építésű családi ház, 50 m2-es szuterénnel, 80 m2-es melléképülettel (aknás garázs, műhely - ipari áram, ólak), gazdálkodásra is alkalmas 992 m2-es telekkel megvásárolható.   Az épületben kialakításra került 3 különálló szoba (16, 16 és 22 m2), közlekedő, étkező, konyhafülke, spájz, előtér (mosókonyhává alakítható), fürdőszoba és külön WC. Az egyes helyiségek az épület közepén létrehozott közlekedőből (az egyik bejárat is egyben) könnyen elérhetőek. A fürdőszoba zuhanytálcás és kádas kivitelezésű. A családi ház fűtése és melegvíz-ellátása egy kb. 1 éve beüzemelt Westen típusú kombi gázkazánnal biztosított (lapradiátorok formájában). A ház alatt részlegesen, több helyiségre tagolt szuterén található (50 m2). A tetőtér igény szerint beépíthető (betonkoszorúval ellátott), a tető fedése hullámpala. Az épület és a porta folyamatosan karbantartott, cc. 400 m2 hátsókert található a telek végében.   Az udvaron cc. 80 m2-es melléképület húzódik, amely magában foglal egy aknás garázst, műhelyt (ipari áram), és ólakat.   Az épület egy statikailag masszív, tégla családi ház, amely megfelelő gépészeti és esztétikai felújítások / korszerűsítések követően, sokáig egy kiváló, tágas otthonává válhat következő tulajdonosának. A feltöltött alaprajz tájékoztató jellegű. A megtekintéssel kapcsolatban, kérem, keressen elérhetőségeim egyikén. A Facebook közösségi oldalon is megtalálhatóak vagyunk: @CityCartelBaja
Exkluzív, újépítésű, panorámás, medencés, liftes minimál Villa eladó
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Exkluzív, újépítésű, panorámás, medencés, liftes minimál Villa eladó   Budapest egyik legelőkelőbb részén a II. és a III. kerület határán, 2209 nm-es telken, bruttó 650 nm-es, nappali + 4 hálószobás, + 1 dolgozószobás 4 fürdőszobás, medencés, panorámás, liftes, újépítésű modern villa eladó.   Képzelje el, ahogy otthona majdnem minden ablakából a Duna és a környező hegyek és a város lélegzetelállító panorámája tárul Ön elé! Ez a különleges, háromszintes, délkeleti tájolású okos otthon, nemcsak modern technológiával és prémium kivitelezéssel büszkélkedhet, hanem azzal is, hogy minden szobájából pazar kilátás nyílik.   Az otthon tágas és igényesen kialakított terei az eleganciát és kényelmet sugározzák. Az amerikai konyhás nappali mellett négy hálószoba,egy dolgozó, négy fürdőszoba, öt vendég-WC, két gardrób, egy saját konditerem, szauna, és háztartási helyiség áll rendelkezésre, mind a legmagasabb színvonalon kialakítva. A nagy ablakok tökéletesen kihasználják a természetes fényt, miközben a modern berendezések, a hőszivattyú és a smart home rendszer az életét minden szempontból kényelmesebbé és egyszerűbbé teszik.   A lakás belső terei úgy vannak megtervezve, hogy maximálisan kihasználják a természetes fény adta lehetőségeket, miközben a nagy ablakokból nyíló panoráma minden nap elvarázsolják Önt és vendégeit. A gondozott kert és a fűtött, panorámás medence  és jakuzzi biztosítja a tökéletes kikapcsolódást és felüdülést minden évszakban. A ház alatti, tágas garázsban három autó számára biztosított a parkolás, a telken belül további 3 autó is parkolhat.   A III. kerület kiváló infrastruktúrája és csendes, zöld övezeti elhelyezkedése ideális környezetet biztosít azok számára, akik a nyugalom szigetét keresik Budapest pezsgő központja mellett.   Ne hagyja ki ezt a ritka lehetőséget!    Lépjen kapcsolatba velünk még ma, hogy megtekinthesse ezt a lenyűgöző ingatlant, és kezdjen el egy új fejezetet az életében ebben az álomotthonban!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +36 30-815-2510 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
Természet közeli, téglaépítésű családi ház eladó Dunaföldváron!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   Kiváló statikai állapotban lévő, téglaépítésű családi házat kínálunk eladásra a Duna-parti kisváros csendes utcájában. A település nyüzsgő centrumától távol, egyedülállóan kellemes, nyugodt természeti környezetben álló ingatlan 1957-ben épült, beton alapra épített, száraz tégla falai 119 nm-es lakóteret zárnak közre. A természetre és a ház udvarára néző 3 tágas, napfényes hálószobát előszoba, kamra, fürdőszoba és WC egészíti ki. A családi házhoz kapcsolódó melléképület gazdasági helyiségeknek, istállónak, tárolónak, garázsnak, valamint egy 30 nm-es, hűvös pincének ad helyet. A főépület mellett álló, 32 nm-es házikó étkezőt és konyhát tartalmaz. Az ingatlan fűtéséről gázkonvektorok, illetve hagyományos fatüzelésű kandalló gondoskodik. A családi ház felújítása során a falakat szigetelték, felújították a víz- és elektromos vezetékeket, illetve egyes elavult nyílászárókat hőszigetelt ajtókra és ablakokra cseréltek. A ház udvarán álló, jelentős méretű gazdasági épületek, valamint az 1.905 nm-es telek kiváló lehetőséget kínál gazdálkodásra, de a parkosításra, egyéb szabadidős tevékenységek kialakítására is adottak a feltételek.   Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető.   Irányár:  28 M.Ft.   Irodánk teljes körű szolgáltatást nyújt Ügyfelei részére az eladó ingatlan forgalmi értékének meghatározásától, az ingyenes hirdetéseken és személyes bemutatáson keresztül, az energetikai tanúsítvány elkészítéséig és az adásvételi szerződés megszervezéséig.      ÜDVÖZLETTEL: VIZLER JÓZSEF INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2529 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.
Parlamentre és Citadellára néző, neoklasszikus Villa    Fedezze fel ezt a lenyűgöző, "beleszeretős" villát, mely Budapest XII. kerületének egyik legelitebb részén helyezkedik el. A 992 nm-es telekkel rendelkező, bruttó 530 nm-es, négy szintes, nappali + 6 hálószobás, 3 fürdőszobás, D-i tájolású, exkluzív villa páratlan panorámát nyújt a Parlamentre, a Citadellára és a városra.   Az ingatlan a párizsi Rodin Múzeum mintájára épült, a rá jellemző stílusjegyekkel, amik rendkívül elegáns és értékálló milliőt biztosítanak.   Paraméterek: Bruttó terület: 530 nm Nettó terület: 376 nm Teraszok összesen: 338 nm Telek területe: 992 nm Elrendezés:   Alsó szint (109 nm) garázs, borospince, hobby szoba (konditerem), vendégszoba, fürdőszoba, háztartási helyiség konyhával   Földszint (121 nm) + 159 nm terasz amerikai konyhás nappali (konyhabútor nincs: legalul és a legfelső emeleten van jelenleg), vendégszoba, hall, előtér, vendég wc   1. emelet (119 nm) 3 hálószoba, 2. nappali, 2 fürdőszoba, 2 gardrób   2. emelet (27 nm) + 133 nm terasz + 46 nm tetőterasz (jacuzzi, szauna elhelyezhető) Konyha/Skybar   Kiemelt Jellemzők Az ingatlan több szintjéről és hatalmas teraszairól lenyűgöző kilátás nyílik Budapestre. Magas Műszaki Tartalom Padlófűtés Buderus kazánnal, 15 cm hőszigetelés, modern árnyékoló technológia   Kert és Szabadidő A kert sík, úszómedence kialakítására is alkalmas a terület, grillező és nyári konyha is könnyen kialakítható, így tökéletes helyszín a kikapcsolódásra és szórakozásra. A képek egy része látványterv.    Ár: 699.000.000 Ft     ALKALMI VÉTEL! Ne maradjon le róla!     PATAKI LÁSZLÓ Értékesítési Munkatárs - Sales Associate LUXURY SPECIALIST +36-20-745-6612 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU   C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist      
Csak nálunk
Eladó Tetőtér Budapesten az Operaház Közelében - Tökéletes Befektetési Lehetőség az Andrássy Út Mellett
  Alkalmi Vétel az Andrássy Út Mellett: Fedezze fel ezt a 4. emeleti, felújítandó ingatlant Budapest VI. kerületében, az Operaház és a Balettintézet (W Budapest Hotel) szomszédságában, mindössze 50 méterre az Andrássy úttól, amit a magyar Broadway-ként is emlegetnek.   Ideális Befektetés:   AIRBNB nem tiltott a házban! Az Andrássy Út Varázsa: Élvezze a világhírű Andrássy út nyújtotta eleganciát, amely otthont ad a luxus divatüzleteknek, a Michelin-csillagos éttermeknek és a teraszos kávéházaknak. Merüljön el a kultúra, divat és gasztronómia világában, ahol a neves színházak, káprázatos éttermek és exkluzív üzletek várják. A kiváló tömegközlekedési lehetőségek, mint a metró és a trolibusz, biztosítják, hogy Budapest minden része könnyen elérhető legyen.   A Befektetők Álma: Bár jelenleg teljesen felújításra szorul, az ingatlan minden közművel ellátott, így az új tulajdonos számára korlátlan lehetőségek nyílnak meg a kreatív tervezésre és az egyedi átalakításra. A ház liftes.   Ne Maradjon Le Erről a Különleges Befektetési Lehetőségről! Lépjen kapcsolatba velünk még ma, és fedezze fel ezt az egyedülálló tetőtéri lakást Budapest szívében, a kultúra és divat központjában, az Andrássy út és az Operaház közelében.   A képek illusztrációk.   ÜDVÖZLETTEL: Kontra Adrián +3630 815 2514  [email protected] ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRS - SALES ASSOCIATE www.citycartel.hu 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT       CITYCARTEL - International Luxury Real Estate Agency A CITYCARTEL Magyarország legnagyobb luxus ingatlaniroda hálózata, több mint 23 éve foglalkozik professzionális ingatlanközvetítéssel belföldön és külföldön. A több ezres exkluzív portfólióban a belföldi és külföldi ingatlanpiac legjobb ingatlanjai találhatóak.  A CITYCARTEL ingatlanirodák szeretettel várják Önt is országszerte.    
A Balaton City Cartel eladásra kínál egy teljeskörűen felújított Zamárdi, Balaton közeli utcájában, a strandtól mindössze 200 m-re egy ikerház nyaraló 50 m2-es felét és egy hozzá tartozó teljesen különálló 25 m2-es lakrészt.   A ház 2022-ben teljeskörű felújításon esett át. Kialakításra került benne 2 db hálószoba, nappali, konyha, étkező, fürdőszoba.  A kert hátsó részén pedig egy 25 m2-es különálló szoba + fürdőszobás kisház találhaó.   A felújítás során 10 cm-es szigetelést kapott  és hőszigetelt nyílászárókat. A kamerarendszerhez szükséges vezetékezés kiépítése is megtörtént. Az ikerház ügyvédi megosztással rendelkezik, önálló víz, villany mérőórákkal rendelkezik. A gázcsonk a telken megtalálható, de a fűtés egy saját hűtő-fűtő klímával és egy kandallóval az év minden évszakában élvezhetővé teszi.   A kertet vakondhálóval is ellátták és parkosításra került, így a különálló kisházzal együtt alkalmas gyerekekkel, barátokkal való kikapcsolódásra, kerti sütögetésre, kedvencekkel való pihenésre,vagy akár állandó ottlakásra is. Autóbeállási lehetőség az udvarban adott.   A vasútállomás és a Balaton part közelsége miatt kiváló lokációval rendelkezik.   Keressen bizalommal a hét bámely napján és előre egyeztetett időpontban bármikor megtekinthető! Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.
Otthonosság, minőségi vidéki hangulat a Tisza-tónál
***Igazi nyugalom szigete a természet és a víz közelében***   A Tisza-tó élményfalujának nevezett Sarudon eladó egy 160 m2-es családi ház, mely vendégházként is kiválóan üzemeltethető két különálló apartmanjának köszönhetően.   A HÁZRÓL:   Nosztalgia a modern kor igényei szerint. A parasztház az 1970-es években épült beton alapra, vályog-tégla vegyes falazattal, mely a nyári napokon igazán kellemes, hűs hőérzetet nyújt a pihenőknek. Az ingatlan 2020-ban teljes körűen fel lett újítva, kialakításra kerültek az önálló apartmanok. Az épület összközműves. A födém le van hőszigetelve. A ház kétrétegű üvegezésű fa ablakok rendelkezik. A fűtést bosch gázcirkó kazán biztosítja radiátor hőleadókkal.  Az egyik lakrész 55 m2: két hálószobából, egy fürdőszobából és egy amerikai-konyhás étkező-nappaliból áll (4 + 1 fő elszállásolására alkalmas). A másik apartman 75 m2-es, mely három hálószobából, egy fürdőszobából és amerikai-konyhás nappali étkezőből áll (6+1 fő elszállásolására alkalmas). További bővítési lehetőség áll rendelkezésre, ugyanis jelenleg az épületben található egy 30 m2-es gazdasági helyiség, melyből kialakítható további egy stúdió apartman is.     A ház egy 1079 m2-es telken helyezkedik el, melyen lehetőség van tovább bővíteni a szálláshely kapacitását. Az ingatlan csendes, szépen rendezett utcában található, gondozott szomszédos házakkal körbevéve. A szálláshely a falu központjában elhelyezkedő templomtól és a Sulyom étteremtől mindössze néhány perce, a strandtól pedig 2 km-re helyezkedik el.   Az ingatlan per- és tehermentes, azonnal költözhető. Az ár magában foglalja a beépített bútorok árát. A további bútorok, dekorációk és az üzemeltetéshez szükséges textíliák megvásárolhatók, ezek külön megállapodás tárgyát képezik. Mivel az ingatlan évek óta szálláshelyként üzemel, kiépült vendégkörrel rendelkezik. Itt nem csupán egy ingatlan megvételéről van szó, hanem egy vállalkozásról, amely azonnal hasznot tud termelni. A vendégháznak honlapja van, social media felülete (több mint 1000 követővel), szállásfoglalási oldalakon is megjelent. A szálláshely startra készen áll, hogy vendégeket fogadjon, melyhez a jelenlegi tulajdonos az új tulajdonosnak szívesen nyújt segítséget, hogy valóban azonnal jövedelemtermelő legyen az üzemeltetés.   SARUDRÓL ÉS A TISZA-TÓRÓL:   A Tisza- tó az ország második legnagyobb tava, a természetet és a vidéki életet kedvelő vendégek egyre népszerűbb célpontja. Nem csupán a mérete miatt meghatározó ökoturisztikai látnivaló (területének egy része a Hortobágyi Nemzeti Park területe), de tagolt vízfelületeivel, rendkívül változatos állat- és növényvilágával rabul ejti a látogatót. Az élményfalunak nevezett Sarudon folyamatosak a fejlesztések, mely nemcsak a strandolás és hajózás, de a gasztronómia szerelmeseinek is kedvez. Itt nyitott meg az elmúlt években Közép-Európa legnagyobb Aquaglide vízi élményparkja, Magyarország első komplett vízijátszótere. A Sulyom Tájétterem pedig nem egy hagyományos működik, hanem egy különleges gasztronómiai attrakció, ami 4 évszakos működésével, közösségi programjaival és a magyar hagyományokra épülő, de a megszokott ételeket modern felfogásban újra- értelmező Slow Food konyhájával különleges és vonzó színfoltja a Tisza-tónak.   A legújabb, jelenleg folyó beruházás a településen, az ÖkoPort Klubkikötő és Vízifalu létrehozása, melynek célja egy olyan sportkikötő és pihenőhely megvalósítása, ahol a hangsúly az aktív időtöltésen, elsősorban a vitorlázáson, a horgászáson , a túrázáson, a lakóhajók és nyaralók kiszolgálásán van.     Amennyiben felkeltette érdeklődőést ez a kiváló befektetési lehetőség egy folyamatosan feltörekvő lokációban, keressen minket bizalommal, akár hétvégén is!
Panorámás, NAGY TERASZOS, napfényben úszó, vadiúj LUXUS penthouse a belváros közepén!
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   A város legextrább, panorámás-teraszos belvárosi lakását kínálom eladásra!   Minden túlzás nélkül ez az egyik legextrább és legkülönlegesebb tulajdonságokkal rendelkező belvárosi lakás, aminek nincsen párja a piacon.   Egy olyan tetőtér beépítéssel készült, tehát újépítésűnek minősülő, napfényben úszó, délnyugati fekvésű extra nagy teraszos ingatlan, amelyből kilépve egy perc alatt vagyunk a mélygarázsban és a metrómegállóban egyaránt.   Extravagáns, gerendás kialakításának köszönhetően különleges luxus életérzést nyújt, fekvésének köszönhetően extra világos, körbe ragyogja a napsütés. Az öt emeletes társasház legfelső szintjén került kialakításra prémium minőségű, modern szigeteléssel, 3 cellás nyílászárókkal és olyan plusz megoldásokkal, mint a jacuzzi számára megerősített födém és szauna kiállás.   A lakás tulajdoni lap szerinti alapterülete 120 nm, de a valóságban ennél jóval nagyobb teret kapunk a megvásárlásával: a terasz 36 nm, plusz a lakás előtti előtér leválasztásra került, ami egy hatalmas előszobát jelent a lakáshoz. Erre a szintre már nem jön fel senki, így ez a rész kizárólag az itteni tulajdonosé.   Az eladó felújíttatta a lépcsőház legfelső szintjét (a lakással egységes burkolatot és festést kapott), így már a liftből kiszállva igényes enteriőr fogad.   Az ingatlan elosztása jelenleg amerikai konyhás nappali + tágas hálószoba, ahonnan az önállóan álló káddal és tusolóval is felszerelt fürdőszoba nyílik, de a bejárat mellett egy épített tusolóval és WC-vel rendelkező másik fürdőszoba is helyet kapott. A lakás jelenleg hatalmas terekkel bír, egy igazán impozáns érzést adva, de a praktikum és további szobaszám elérése végett könnyen leválasztható benne további szoba.   A közös költség jelenleg 31 ezer forint, azonban a víz mérőóra megigénylése után már csak 21 ezer forint - ez csupán az új tulajdonos döntésén múlik.   A fűtést elektromos kazán biztosítja - van padlófűtés és hűtő-fűtő klímák egyaránt.   Ez egy hivatalosan is új lakás, a teljes kivitelezés, műszaki és esztétikai kialakítás 2024-es projekt, az ide költöző lakó egy valóban teljesen friss ingatlan első lakója lehet.   A parkolás alkalmi jelleggel vagy havi-illetve éves bérlettel is megoldható, a garázsból csupán néhány lépést kell tenni a bejáratig.   Ez a gyönyörű panoráma, a hatalmas terasz és napozóágyak koccintásra hívogatnak, egy olyan életérzést adva, amit érdemes személyesen megtapasztalni.   A lakás alkalmas rövid távú kiadásra is, így saját részre és befektetési céllal is kiváló választás.   Ha az ingatlan felkeltette érdeklődését, szeretettel várom megkeresését bármikor, a lakás 1/1-tulajdonban van és tehermentes.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Többgenerációs családi ház eladó Balatonlellén, akár befektetésnek is!
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonlelle közkedvelt utcájában egy három szintes, téglából épült, Bramac cserépetős, 270 m2 összterületű, 950 m2-es telekkel rendelkező családi házat!   Az ingatlan felosztása a következő: a szuterén részben egy hálószoba, egy nappali, egy fürdőszoba WC-vel, egy külön konyha és egy téli kert található.   A földszinten egy közlekedő, két hálószoba, egy fürdőszoba WC-vel, egy külön WC, egy konyha spájzzal és egy tágas nappali van.   Az emeleten három hálószoba, két fürdőszoba WC-vel, egy előtér és egy amerikai konyhás nappali került kialakításra.   Az ingatlan részét képezi továbbá a földszinti és emeleti részhez tartozó terasz, illetve erkély, egy 12 m2-es fatároló, egy 29 m2-es kerti kiülő, egy fedett 29 m2-es autóbeálló, egy kerti kút, egy 7 m2-es tároló, valamint egy 15 m2-es szerszámos kamra is.   Közművek közül minden bekötésre került, tehát a víz, a villany, a csatorna és a gáz is. Fűtéséről elsősorban gáz cirkó kazán gondoskodik, de a földszinten egy cserépkályhát is beépítettek. Nyílászárók fából készültek.   Kiváló lehetőség több generációs családnak, vagy akár befektetésnek is, hiszen két külön bejárata van a háznak, szintek mind szeparálhatóak, így kiválóan alkalmas nyaraltatásra is.   Az udvar rendezett, minden adott egy kellemes kikapcsolódáshoz, a kerti kiülőnél pedig nagyobb társaságok is élvezhetik a nyarat, egy jó kis sütés-főzés mellett. A gyerekeknek pedig bőven van helyük az udvarban játszani.   Állandóan lakott környéken, biztonságos helyen található.   Parkolni több autónak is van lehetősége az udvarban. Iskola, busz, vasút, boltok mind elérhető távolságban vannak. A Balaton pedig mindössze 900 méterre, 5-10 perc kényelmes sétára található.   Saját vagy befektetés céljából vásárolna? Ne keressen tovább! Jöjjön és nézzük meg együtt az ingatlant, ne maradjon le róla! Legyen most Ön az első!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
CITYCARTEL NEMZETKÖZI LUXUSINGATLANIRODA bemutatja:     BUDAPEST LEGCSODÁSABB PANORÁMÁJA   Fedezze fel ezt a különleges, 2646 négyzetméteres telket Budapest XI. kerületének csúcsán, ahol a városi élet zajától elvonulva, mégis közel mindenhez egy igazi zöld oázisban építheti meg álmai otthonát.    A Pösingermajor városrész csendes mellékutcájában található ingatlan nem csak méretével, hanem lehetőségeivel is kiemelkedik: a terepszint felett 10%-os, míg alatta 20%-os beépíthetőséget kínál, így akár egy tágas családi házat vagy ikerházat is kialakíthat itt, alagsori garázzsal és tárolókkal.   Nem csak a telek adottságai, hanem a környezet varázsa is lenyűgöző. Az ingatlanról Érdtől Mogyoródig terjedő panorámában gyönyörködhet, mely a Budai-hegység lenyűgöző látványával egészül ki. Képzelje el, ahogy az esti órákban a teraszáról nézi, miként ragyognak fel a város fényei – egy igazi ékszerdoboz várja, hogy otthonává alakítsa.   Az áram a telken belül, a gáz közvetlenül a telek előtt, míg a víz és a csatorna az utcában található, így a közművekhez való hozzáférés is megkönnyített. A telken két kisebb, felújítandó állapotú épület is található, amelyek új életre kelthetők vagy bővíthetők.    Ne hagyja ki ezt a ritka lehetőséget, hogy Budapest egyik legmagasabban fekvő pontján, lélegzetelállító környezetben valósíthassa meg álmai otthonát!    További információért és megtekintésért keressen bizalommal. Nézze meg, tegyen egy ajánlatot!   Ára: 263.000.000 Ft     ÜDVÖZLETTEL:   Szegedi Zsófia   INGATLANSPECIALISTA   +36 30-815-2506   [email protected]       CITY CARTEL BUDA KFT.   CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54.   1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.   BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
«
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
»